Éjszaka van. Koppan valami a párkányon. Felébredek. Először csak egy, majd kettő... És a ritmus aztán ütemessé válik. Csak az eső... nyugszom meg és sóhajtok. Visszahanyatlom a párnára. A kitárt ablakszárnyakon beáradó fuvallat meghozza az első illatot, bejut a légutaimba, mélyen beszívom, behúnyom a szemem. Áthat a békesség.
Odakinn minden csendes még. A lehúzott redőnyök mögött ezernyi fáradt gyermeked pihen. Hagyod őket, hadd nyugodjanak. Nem zavarod őket, csendesen pillantasz rájuk. Tekinteted, ahogy rájuk nézel időnként kisimul, örömtől ragyog, majd elfelhősödik. Félted őket. Olyan árvák és sebezhetőek. Így, az esőben különösen. Nem látják. Nem tapintják, amit Te. Ablakokat zárnak be, szíveket. Az eső lecsurog az ereszen, végig az utcákon és tereken, összekötve az embereket. És azok nem látják. Még mindig.
Nem is láthatják, hogy mi minden összeköti őket a másikkal. Hogy az eső milyen csodálatos adomány. Bennmarasztal, összehoz, felüdít, frissít, elmos, új kezdetet ígér. Nem, ők nem látják. Pihenniük kell. Fáradságos munkával keresik kenyerük, a holnap még messze, a gond nem óriás most. Nem éreznek, nem gondolkodnak, nem szeretnek. Alszanak.
Most Téged sem látnak. De sokan tudni vélik, hogy őrzöd az álmukat. Boldogok. Álmuk gyönyörűséges.
Csepereg még. Hallom, ahogy végigcsordul az ablakon, ahogy a víz tócsákba gyűlik, majd tóvá, tengerré. Így telt meg könnyeddel a világ. Sokat sírsz az emberért. Most is sírsz. Láthatnánk, ha ébren lennénk. Kezeddel végigsimítasz homlokukon, betakarod őket szárnyaiddal.
Álomba merülök. Az eső pedig lassan elcsendesül. És felsóhajt az Őrző: "Majd holnap!"

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.