Saját fordítás:

 

Ma úgy tűnik, oly messze vagy,

Ezer mérföldre, vagy távolabb talán.

 

De nem veszhet most el hitem,

bár imádságom megkopott,

gyenge szó csupán.

 

Mit is mondhatnék?

Ó, hol is kezdhetném?

De kegyelmed segít,

megtölt a reménység:

 

Éneklek!

Dicsérlek!

Még a halál völgyében is

mikor minden oly sötét! 

 

Éneklek!

Dicsérlek!

Emeld fel a két kezem,

hogy Téged tiszteljen!

 

Éneklek!

 

Uram, nehéz meglátnom,

hogy mit terveztél az életemben.

 

De bízom Benned, és tudom,

hogy értem haltál meg  a kereszten.

 

Mit is mondhatnék?

Ó, hol is kezdhetném?

De kegyelmed segít,

Megtölt a reménység:

 

Éneklek!

Dicsérlek!

Még a halál völgyében is,

mikor minden oly sötét!

 

Éneklek!

Dicsérlek!

Emeld fel a két kezem,

hogy Téged tiszteljen!

 

Éneklek!

Éneklek!

 

 

 

 

 

 

Szeptember 10.

2009.09.10. 06:21

"Boldogok vagytok, kik most sírtok, mert nevetni fogtok."

Lukács 6:21/b

 

 

Megtérésem története

2009.09.09. 05:35

Rájöttem, hogy még sosem írtam a megtérésemről. Hát majd most...! Nem az én dicsőségem, nehogy azt gondolja bárki! Nem! Egyedül az Élő Krisztusé! Ha Ő nem keresett volna előbb engem, soha nem találkoztam volna vele. De minden úgy igaz, ahogy most le fogom írni:

1997-ben történt. Fájdalmas volt az az időszak az életemben. Magányos voltam, mint ágon a verebecske. De lehet, magányosabb. Nem sajnáltatni akarom magam, de valóban így volt. Akkor épp 20 éves voltam, és főiskolára jártam, angol szakra, nulladik évfolyamra. Nagyon szerettem a sulit, de mivel súlyos önelfogadási zavarban küzdöttem, a sok pénzes diák közt nagyon rosszul éreztem magam, ráadásul a testalkatom is zavart, a többi lány úgy nézett rám, olyan ferde szemmel, hogy úgy éreztem magam, hogy egy nagy bálna vagyok, semmi több. Nem igazán voltak barátaim, illetve fogalmazzunk úgy, hogy egyáltalán nem voltak, csak a testvérem, mondjuk, ő meg ugye rokon! Szóval teltek-múltak a hetek, hónapok, és miközben igyekeztem tanulni és minél többet magamba szívni az angol nyelv rejtelmeiből, a szomorúságom egyre nőtt. Láttam, hogy a családunk anyagi helyzete egyre rosszabbra fordul, és tudtam, hogy már csak néhány hét, és nem tudom folytatni a tanulmányaimat. Havi 9000 forintba került már akkoriban is a tandíjam, és ez abban az időben (is) sok pénznek számított. Édesapám munkakereséssel töltötte az idejét, mert akkor gyógyult fel a rákból, és sehol sem talált munkát. Anyu dolgozott, de keservek árán tudtuk fenntartani a házat. Éreztem, hogy ketyeg az óra, és valamikor elérkezik a nagy "robbanás", és ott kell hagynom a sulit, bármennyire is fájdalmas. De erről természetesen senki nem tudott az iskolában, minden úgy ment, mintha minden rendben lenne. Csak belül sírtam.

Volt egy kedves csoporttársam, akire már az első napokban felfigyeltem. Vidám és felszabadult lány volt, vagány, nyugodt, nem izgult a zh-k miatt, a napi 1000 feladott szó miatt, ő mindig kiegyensúlyozottnak tűnt. Pont olyan volt, amilyen én mindig is szerettem volna lenni. Enikőnek hívták, és a mai napig hálás vagyok neki, mert Ő hozta el az életemben az áttörést Krisztus Lelke által.

Egyik reggel megkérdeztem, mitől olyan jókedvű mindig. (De most komolyan! Ez a csaj állandóan vigyorgott!) Azt felelte, hogy azért olyan boldog, mert Isten benne él! A szívében!

Nagyon megdöbbentem! Isten?! Nahát! Nem erre a válaszra számítottam.

Elkezdtünk beszélgetni, és egyre jobban érdekelni kezdett az Ő általa lefestett Isten.

Már jó ideje imádkoztam én magamban, kétségem sem fért hozzá, hogy létezik Isten, de nem volt semmilyen kapcsolatom Vele.

Azt tanácsolta egy hét beszélgetés és ismerkedés után, hogy ha érdekel Isten, olvassam el a Bibliában a János evangéliumát, mert az a "Szeretet Evangéliuma", és szerinte nagyon fog nekem tetszeni. Na, mentem is haza, és csodák-csodája! - volt otthon egy Biblia a polcon! A mai napig sem tudom, hogyan került oda, mert anyu és apu állították, hogy ők soha nem vettek Bibliát!

Szóval elolvastam, de nem sok mindent értettem belőle. Vissza is szaladtam Enikőhöz, aki próbált magyarázni nekem, de láttam szegényen, hogy nem sok sikerrel jár, nem igazán jutottam előbbre.

Egyik nap a faliújságon észrevettem egy plakátot, amin egy kis helyi evangéliumi közösség angol nyelvű istentiszteletet tartott vasárnap 3 órakor. Na, gondoltam, ebből nem lehet gond, a nyelvgyakorlás sem fog ártani, így hát elmentem. Isten úgy rendezte a dolgokat, hogy épp az a gyülekezet volt, amibe ellátogattam, ahová Enikő is járt, és már akkoriban a dicsőítőknek lelkes tagja volt.

Már a terembe való belépéskor éreztem, hogy valami "van a levegőben". Nem tudnám jobban leírni, mi volt ez. Lerogytam az első székre, ami az utamba került, már tartott az istentisztelet, mikor én odaértem, a dicsőítők énekeltek, és engem csodálatosan körülölelt Isten jelenléte. Keservesen elkezdtem sírni, és csak ömlöttek a könnyeim, tudtam, hogy Isten van ott, és személyesen most csak velem foglalkozik. Olyan hálás voltam ezért a megkülönböztetett figyelemért, hogy el sem tudom mondani. Nem igazán emlékszem már arra, hogy miről szólt a prédikáció, csak két dologra: arra, hogy Isten szeret, és hogy végtelenül bűnös vagyok. Az előrehívásnál nem is volt kétséges, hogy rám gondolt Isten, repültem előre, hogy végre letegyem a régi, poros gúnyám, és valami csodálatos felszabadultságot adott helyébe a Mindenható.

Azóta Isten adott barátokat, csodálatos emberi kapcsolatokat, helyes önértékelést, ami persze néha ingadozik, de Isten Igéje mindig "helyrepofoz", ha az ördög hazugságai felé hajlanék, egy csodás gyülekezetet, a férjemet, a gyerekeimet, a szolgálataimat, amik nélkül már élni sem tudnék, és értelmet az életemnek. Krisztus "rabszolgájának" lenni sokkal, de sokkal jobb, mint a világ csatlósának lenni, és vergődni a sátán hálójában, reménytelenül.

Hát így történt. Remélem, veled is megesett a NAGY TALÁLKOZÁS! Ha még nem, kívánom és imádozom, hogy mutatkozzon be neked a Csodálatos és Nagyszerű Isten, és lelj új életre, új szívre!

 

Költözés előtt

2009.09.08. 12:08

Hála az Úrnak, megtaláltuk a számunkra ideális albérletet! Mindenkinek köszönjük a segítséget, főleg kedves barátnémnak, Erikának, akinek a "helyére" költözünk, ha végre nekik is elkészül a családi hajlékuk.

Nem irigylem magunkat! Megint dobozolni, mint a "Tóték", meg zsákolni, aztán az új házban megint kipakolni, helyére tenni mindent... Brrr! Itt is, négy és fél évvel ezelőtt, két hónapig tartott, mire eltűnt az utolsó doboz és szemeteszsák, és végre a szekrényből bukkantak elő a tiszta pólók és zoknik.

De hiszem, hogy mire túljutunk ezen a szakaszon, klassz kis új otthont kerekítünk a lakásból. A helye egyébként csak szűk körben lesz nyilvános, mert eldöntöttük végre a párommal, hogy elég az "átjáróházból", kicsi kis hajlékunk nyugalma érdekében csak a "beavatottak" fognak tudni a lakcímváltozásról.

Hogy milyen is lesz az új házikónk? Annyit elárulhatok róla, hogy végre van egy kis nappalink, amiről álmodtam, két kis szoba még pluszban, úgyhogy a gyerekek is külön alukálnak, és mi is. Központi fűtéses, vegyes tüzelésű kazánnal, így elhatároztuk, hogy idén végre kiélvezzük, hogy nem kell lefagyjon a kezünk főzés közben, vagy nem kell két perc alatt lezuhanyoznunk a minusz húszban, mert ott is meleg lesz! (Tudom, hogy ez evidencia, de a régi házban a telek elég nehézkesen teltek, habár szerettem itt lakni. Elromlott a fűtés a konyhában már az első télen, javíthatatlanul, a fürdőben pedig nem is volt, csak a vele összenyitható étkezőben.)

Szóval örülünk, de azt sem tudom, mihez fogjunk előbb. A fürdőt is ki kellene takarítani, de úgy gorombán, a konyha is kész katasztrófa... Jaj! Most az imakérésünk ez lenne mindenki felé, hogy imádkozzatok erőért nekünk, hogy össze bírjuk vakarni a lakást.

Egyébként megérkeztek az írásaim a blogtérről, aminek nagyon örülök. Végre itt is megtörtént a "költözés", és rendben ment minden, ahogy elnéztem. Remélem, békességre lelek itt, és örömre, sok barátra, keresztény testvérre, és kevesebb csalódásban lesz részem, mint amott volt. Erre vágyom. Ezért imádkozom.

 

Nem értem

2009.09.07. 15:52

Kis - jelenleg összezavarodott lelkem - nem érti a keresztényeket, amibe jómagam is belesoroltatom. Miközben Jézus azt tanítja, hogy "sírjatok a sírókkal és örüljetek a örülőkkel", aközben ez a valóságban egyáltalán nem így történik. Illetve én úgy érzem, gyakorolom, teszem, Isten kegyelméből persze, nem azért, mintha én különbnek tartanám magam, de bárki bizalommal fordulhat hozzám, én szívesen osztozom a gondjában, és imádkozom vele, érte, hogy a dolgai jobbra forduljanak, hogy áldást kapjon Istentől, hogy megvígasztalják, hogy én magam is vígasza lehessek.

Csakhogy ez visszafelé már egyáltalán nem így történik. Még rúgnak is belém kettőt-hármat, hadd essek még mélyebbre, hadd fájjon az a nyomorult sebem még jobban, hadd lássak még kevésbé, még a kis pislogó mécsbelemet is igyekeznek eltiporni.

Nem baj. Mindig így volt, nekem nagyon kevés igazi barátom volt. Csak egy barát nem hagy cserben, és ez legalább reménysugár: maga az Élő Jézus Krisztus. Belé kapaszkodom, mert tudom, hogy barátokban ezerszer csalódhatok, sőt tízezerszer, de Benne sohasem. Ő nem rest végighallgatni milliomodszorra sem, ha fáj valami. Nem fordul el tőlem, és nem hajít a sarokba, mint egy megúnt játékbabát. Szeret. Így is, ahogy vagyok. A hibáimmal együtt.

Sok hibát és bűnt követek el, és kívánom, hogy bár ne így lenne! Mert minél jobban telnek az évek, és minél jobban megismerem az Uramat és Megváltómat, annál nagyobb a szégyenérzet, ami kísér, ha rosszat teszek. De senki sem tökéletes, csak hitben, de egyelőre a földi porhüvelyünkben élünk, követünk el baklövéseket, vannak gyenge napjaink, időszakaink.

Nekem most nagyon rosszul esik, hogy a legnehezebb időszakomban érzem úgy, hogy ellenem fordultak. Ráadásul azok, akiktől a legkevésbé vártam volna. De ám legyen! Én azért szeretem őket, és kívánok az életükbe sok-sok megértő, türelmes, jóságos barátot, akik szeretetükkel megmutatják majd nekik, hogy mennyire másképp is állhattak volna hozzám ezekben az ominózus napokban.

Évforduló

2009.09.04. 10:55

 

Közeleg a szeptember 10. És ahogy közeleg, akár egy gonosz manó, próbál ijesztgetni és elszomorítani, próbál gáncsot vetni a lábam elé, és küzd, tombol, hogy elérje nálam, ne legyek használható Isten kezében.

Nekem szeptember 10 adatott. Vannak, akiknek egy nappal később van a szomorú gyásznapjuk.

A hiány azért nem változott. A fájdalom is átszelidült, de nem szűnt meg. Elő-előbukkan, és könnyet csal a szememre.

És nem tudok ott lenni. Fogni anyu kezét, megállni a sírnál és csak egy szál virággal is jelezni, talán csak magam felé: "Apa! Még mindig szeretlek, és örökké szeretni foglak!"

 

"Ragaszkodik hozzád az én lelkem. A te jobbod megtámogat engem."

Zsoltárok 63:9

 

Évforduló

2009.09.04. 08:32

Közeleg a szeptember 10. És ahogy közeleg, akár egy gonosz manó, próbál ijesztgetni és elszomorítani, próbál gáncsot vetni a lábam elé, és küzd, tombol, hogy elérje nálam, ne legyek használható Isten kezében.

Nekem szeptember 10 adatott. Vannak, akiknek egy nappal később van a szomorú gyásznapjuk.

A hiány azért nem változott. A fájdalom is átszelidült, de nem szűnt meg. Elő-előbukkan, és könnyet csal a szememre.

És nem tudok ott lenni. Fogni anyu kezét, megállni a sírnál és csak egy szál virággal is jelezni, talán csak magam felé: "Apa! Még mindig szeretlek, és örökké szeretni foglak!"

 

"Ragaszkodik hozzád az én lelkem. A te jobbod megtámogat engem."

Zsoltárok 63:9

 

A kanonizáció folyamata

2009.09.04. 07:50

A Biblia tanítása szerint Isten kiválasztott "szent embereit", a prófétákat használta fel arra, hogy az emberiségnek szóló üzenetét tolmácsolják. A prófétai írások megőrzését és minden néppel, emberrel való megismertetését pedig egyházára bízta. Pál apostol az ószövetségi egyház jelentőségéről szólva az első helyen említi, hogy "Isten rájuk bízta az Ő beszédeit" (Rm. 3:2). A bibliai iratok által közölt kinyilatkoztatások csak bizonyos időszakban adattak, mert csak bizonyos időszakban volt alkalmas az egyház arra, hogy a szent iratok ihletett jellegét felismerje és a kanonikus iratokat egybegyűjtse.

Az ószövetségi egyház fennállásának utolsó négy évszázada alatt, amikor Izráel vallása jóvátehetetlenül eltorzult, és a Jézus korából ismert farizeusi és rabbinikus vallásossággá változott, már nem adatott prófétai kinyilatkoztatás, az ószövetségi kánon lezárult addigra. Az újszövetségi kánon pedig az első két-három évszázad még egységes keresztény egyházában szilárdult meg, a IV. századi súlyos torzulás, a pogány vallásokkal és a világi hatalommal való szövetkezés és az ebből származó szétszakadás megindulása előtt.


Az igazi eszmei és gyakorlati tisztaságtól azonban mind az ó-, mind az újszövetségi egyház még a kinyilatkoztatás időszakaiban is távol állt. Éppen ezért csodálatosnak tűnik az a tény, hogy a kánon tekintetében oly nagy a megegyezés mind a mai napig.

"Isten beavatkozását kell felismernünk abban a biztonságban, amellyel a zsidó nép az Ószövetség kánonját kialakította. A hívők - akik az igazi Izráelt alkották a nép között - felülről kaptak világosságot, a Szentlélek világosította meg őket, hogy felismerjék az ihletett írásokat és kialakítsák belőlük azt a gyűjteményt, amelyet mi is átvettünk tőlük, amely számunkra Isten szava, miután maga Jézus is határozottan elismerte mint ilyet. Bizonyos fokig Isten keze látható abban, ahogyan korszakokon keresztül őrizték ezt a gyűjteményt anélkül, hogy ebben a tekintetben bármiféle vita lett volna a különböző zsidó iskolák, farizeusok, szadduceusok vagy esszénusok között. Konzervatív és modern zsidók valamennyien, mindig megegyeztek ebben a lényeges kérdésben. Hasonló módon bízta Isten a keresztény egyházra az újszövetségi kánon kialakítását és őrzését… Az Újszövetség ugyanannak a Léleknek a befolyására alakult ki, mint az Ószövetség." (A. Vaucher: L'Histoire du Salut. Paris, 1951)


Kétségtelenül igaz, hogy a Szentlélek láthatatlan munkálkodása volt szükséges a tévedésmentes kánon kialakításához. Mégis, ha a az ó- és újszövetségi egyház kanonizációjának hitelességében kellene feltétlenül hinni, akkor végső soron bizonyos egyházi hagyományra kellene építeni a teljes Írás Istentől ihletettségébe vetett hitet.

Sokkal inkább azt kell mondanunk, hogy a szent iratok kanonikus voltát a belőlük áradó igazságtartalom és lelki hatalom olyannyira bizonyította, hogy a mégannyira gyarló egyház sem véthette el a kanonikus jegyzék megállapítását. Nem tudták nem elfogadni az Istentől ihletett prófétai beszédet, noha az gyakran és súlyosan megítélte mind az ó-, mind pedig az újszövetségi gyülekezeteket. A szent iratok dicsőségesen bizonyították isteni eredetüket, és kárhoztattak minden "polyvát". A kánon sérthetetlenségét tehát mindenekelőtt a bibliai iratok egyedülálló belső, lelki szintje és ereje, valamint az egymással való egysége biztosította.

Azt a meggyőződést tehát, hogy a Biblia 66 irata az írott, minden korra és emberre érvényes isteni kinyilatkoztatást teljességében és kizárólagosan tartalmazza, senki sem építheti pusztán az ó- és újszövetségi egyház állásfoglalására. A kanonizáció - a szent iratok és az egész gyűjtemény hitelességének felismerése - végső fokon minden hívő ember személyes feladata is. Ellenőriznünk és hitelesítenünk kell a magunk számára az egyház bizonyságtételét. Csak egy minden oldalról megalapozott, a Szentlélektől nyert személyes meggyőződés alapján fogadhatjuk el a Bibliát az isteni kinyilatkoztatás mértékének. Ezért egyáltalán nem érdektelen számunkra a kanonizáció folyamatának az áttekintése.

Fő szempontok a kánon kialakulása történetének áttekintéséhez


- A kanonikus gyűjtemény fokozatos növekedéssel lett teljessé. Amint egy új prófétai irat elkészült és általánosan ismertté lett, kanonizációja azonnal megtörtént az egyházban. (A szó legtágabb bibliai értelmében az Újszövetség minden iratának is próféta a szerzője, illetve prófétai iratnak nevezhetjük valamennyit. Lásd: II. Pt. 1:20-21) Néhány irat kivételt képez, amelyek iránt egyesek részéről kétely támadt, és így bizonyos időt vett igénybe kanonikusságuk megvizsgálása, illetve csak egy idő múlva történt meg annak az ellentmondás nélküli elismerése.

- Az Újszövetség esetében az egyes iratok általános elterjedése, illetve ismertté válása is szükséges volt a kánon lezárulásához. Az újszövetségi iratok néhány évtized alatt keletkeztek, mégis bizonyos időt vett igénybe az újszövetségi kánon kialakulása. Nem azért történt ez, mert sokáig tartott a vita az egyes iratokról, hanem mivel a keresztény egyház már az I. században az egész Római Birodalomra kiterjedt, időbe telt, míg az összes irat mindenütt - Keleten és Nyugaton egyaránt - általánosan ismertté lett. A szent iratok széles körű megismerése istentiszteleti felolvasás által történt. (Vö. Jel. 1:3: "Boldog, aki olvassa, és akik hallgatják e prófétálás beszédeit".)

- A kanonizáció folyamatát lezáró dátum vagy dokumentum sohasem azt jelzi tehát, hogy addig a szent iratok nem voltak elismertek mint kanonikus iratok, hanem azt, hogy ez az elérhető biztos történelmi dátum, illetve bizonyító irodalmi emlék arról, hogy a kanonizáció folyamata ekkorra már lezárult, a kanonikus gyűjtemény együtt volt, és együttesen volt elismert mint Isten Igéje.
 

A kanonizáció fogalma

2009.09.04. 07:34

Egy kis teológia következik. Nem fog megártani neked, ha kétségeid támadtak, vajon hiteles e a Biblia, amit a protestánsok használnak világszerte, és ha kérdések merültek fel benned, vajon hogyan is született meg a könyvek sora, a Szentírás maga, és hogyan és miért sorolták őket be ill. miért nem soroltak be bizonyos iratokat a Biblia ma elfogadott könyvei közé. Mobilokat kikapcsolni, szíveket kitárni! Remélem, hasznotokra lesz, amit találtam:

 


A kánon kifejezés görög eredetű: vesszőt, vonalzót, botot, mérővesszőt jelent. Valószínűleg közös eredetű a héber kaneh szóval, amelynek a jelentése: nád, sás, vessző, mérővessző. (Lásd: Ezék. 40:3; 42:16) Már az ókori klasszikus irodalomban is használták: norma, szabály, példa, minta értelemben. Az Újszövetség is alkalmazza: II. Kor. 10:13, 15; Gal. 6:16 stb.


 

 

A kánon szó a bibliai iratokra alkalmazva ezt jelenti: a hit szabályát tartalmazó, az Istentől ihletett iratok együttese, gyűjteménye. Már az i. sz. II. századtól fogva találkozunk a keresztény irodalomban ezekkel a kifejezésekkel: az egyház kánona, az igazság kánona, a hit kánona. A kifejezést először és egyértelműen Athanasius püspök alkalmazta a Szentírásra i. sz. 350 körül.

A kanonikus irat azt jelenti, hogy a kánonhoz tartozó bibliai iratról van szó. A kanonikus gyűjtemény kifejezés arra utal, hogy a Biblia teljességében tartalmazza az Istentől ihletett iratokat.

A kanonizáció kifejezés az egyes iratok kanonikus voltának, a kánonhoz tartozásának a fel- illetve elismerését jelenti az egyház részéről. Ha például a kanonizáció folyamatáról beszélünk az ó- és újszövetségi egyházban, akkor arról van szó, hogy mikor, miként ismerték fel, ismerték el az egyes iratok kanonikus voltát és csatolták véglegesen a kánonhoz.

Fontos, hogy a kanonikus és kanonizált fogalmak különbségét tisztán lássuk: egy irat nem azért kanonikus, mert az ó- vagy az újszövetségi egyház annak ismerte el. Tekintélyét önmagában hordozza. Azért kanonikus, mert Istentől ihletett kinyilatkoztatás, mert Isten Igéje, nem pusztán emberi beszéd. Egy kanonikus irat akkor kanonizált, ha az egyház felismerte, illetve elismerte kanonikusságát és a kánon gyűjteményébe sorolta.

Szobati "szellő"

2009.08.30. 03:10


Tegnap az egész napot Berekböszörményben töltöttük a családdal, ahol délelőtt gyerekszolgálatot vezettem, "Lulu bohóc" bohóc ruhát öltött, és tanította a kicsinyeket. És bár nem volt túl sok gyerek, de mégis úgy látom, hogy Isten nagyszerű alkalmat kanyarított ki belőle. Arról a bizonyos "Hídról" tanítottam a gyerekeknek, amiről Pintér Béla nem is olyan régen írt egy gyönyörű dalt, ami összeköti az emberiséget Istennel, ami összeköti az embert a mennyel, és kimenti a pokol és a sátán karmaiból.

 

 

Meséltem nekik egy kisfiúról, Marciról, aki nagyon szeretett barkácsolni, így a szülei vettek neki egy "játék-barkácskészletet". Mikor valami otthon elromlott, ő rögtön ugrott, és apukájával sebtiben segített fúrni, faragni, kalapálni vagy fűrészelni...

 

 

Egy nap az apukája nagyszerű hírrel lepi meg a családot, nyaralni mennek, mégpedig Argentínába, egy dzsungel-szafarira! Mindenki nagyon örül, és gyorsan összecsomagolnak, majd elutaznak. Egyik nap egy dzsungel-túrára érnek, és amikor már jó hosszú utat megtettek, egy hatalmas vízeséshez érnek, amelyen egy híd ível át. Ám a híd a legutóbbi nagy vihar után megrongálódott, kettétört, és úgy tűnik, sajnos vissza kell fordulniuk. Marci nagyon elszomorodik, de aztán támad egy ötlete! Előkapja a hátizsákjából a játék-barkácskészletét, és keres jó hosszú faágakat. Az anyukája csak csöndben nézi, miben mesterkedik kicsiny fia, de nem szól. Csak mosolyog. Marci meg "fűrészel", kalapál, fűrészel, kalapál, de egy óra leforgása alatt alig csak egy méteres "hidat" sikerül összefabrikálnia. Bánatosan felsóhajt, mikor látja, a műve milyen rövidke a hatalmas, mély szakadékon átívelő, összetört hídhoz képest. Az anyukája azzal vígasztalja, hogy visszafelé a táborhely felé mesél neki egy történetet egy ennél is sokkal nagyobb Hídról, amit Valaki Egyszer nagyszerű módon megjavított.

 

 

A történet tehát így folytatódott, miközben visszafelé indultak a sátortáborba:

 

 

Marci kicsi fiú. Mint minden ember a világon, kicsinyek vagyunk, Istenhez mérve magunkat. Isten viszont hatalmas és Szent. Olyan tiszta, hogy meg sem bírnánk állni a jelenlétében, ha szemtől-szemben találkoznánk vele. Az ember annyira bűnös, (természetesen a BŰN-ről is szót ejtettem és elmagyaráztam, mit is jelent), hogy soha nem érhet át a túlsó partra, a mennybe, valamilyen mennyei megoldás nélkül. Isten és az ember közt is húzódik egy nagy szakadék, ami áthidalhatatlan, és ezt ember emberi kézzel, ésszel képtelen felépíteni. Megpróbálták már sokan a következő módokon:

 

 

- gyülekezetbe járással

 

 

- jócselekedetekkel

 

 

- Biblia olvasással

 

 

- bemerítkezéssel

 

 

- adakozással

 

 

Ezek nem rossz dolgok, szükségesek és elengedhetetlenül fontosak - egy HÍVŐ - számára, és nem egy vallásos köntösben elrejtőző elveszett ember számára, aki teszi ezeket az üres cselekedeteket valódi hit nélkül. Hiába teszi valaki ezeket a dolgokat, Istennél a kegyelmet nem lehet megvásárolni ezekkel a cselekedetekkel, mert nem a cselekedet üdvözít, hanem a hit. Szóval Isten maga volt az, aki az ember segítségére sietett, és Ő maga épített egy hidat az ember és Közte. Mégpedig úgy, hogy elküldte a menny legjobbikát, Jézus Krisztust, az Egyszülött Fiát, hogy a Vére által, a Kereszt által átívelhessen a híd az embertől a mennybe. A Híd a Kereszt. És nem kell érte semmit tennünk, hogy üdvösségünk legyen, hiszen Jézus már mindent elvégzett a kereszten helyettünk, megbocsátotta a bűneinket, nekünk csak el kell fogadnunk az Ő ajándékát, akár a szülinapunkon egy szülinapi ajándékot. Csak el kell venni az Ő kezéből. És átsétálhatunk azon a bizonyos Hídon, és ez a Híd nem fog leszakadni soha, biztonságos, nem ingatja meg semmiféle vihar, semmiféle földrengés vagy árvíz... örökkévalóan összekapcsolta az embert Istennel.

 


 

Szóval a gyerekalkalom nagyszerű volt, még játszottunk is a gyerekekkel odakinn, foci, vizes játékok, miegymás, meg kézműveskedtünk is, és úgy láttuk, a csemeték is nagyon élvezték! Ez volt a cél! Az Evangélium hadd terjedjen, hadd ültessük el a kis szívükben már ebben a korban! Dicsőség érte az Úrnak!

 


 

Délután úgy gondoltam, hogy elérkezik végre a pihenés és a vasárnapra készülés időszaka. De Isten mást tervezett! Ahelyett, hogy otthon maradtam volna - erős volt a kísértés rá, mert rettentően kimerültem a gyerekszolgálat után - , a délutánt is Berekböszörményben töltöttem, a Baptista gyülekezetben, a felnőtt evangelizáción.

 

 

Már a terembe való belépéskor éreztem, hogy nagyon súlyos és jó értelemben, de "folytogató" a Szent Szellem jelenléte. Alig tudtam palástolni a feltörni készülő könnyeimet. De bírtam uralkodni magamon, és csak imádkoztam a gitárosunkkal, hogy az Úr Szelleme végezze el azt a munkát rajtunk keresztül, amit szeretne és áradjon ki! Hát, azt hiszem, kétségtelenül megtette, amit kértünk, sőt felettébb! Valóban alig tudtam állva maradni, annyira súlyos és csodálatosan félelmetes jelenlét-felhőbe kerültünk a dicséretek alatt, amilyenben már nagyon rég nem volt részem. Tapintani lehetett a teremben Istent! A torkomban dobogott a szívem, de csak énekeltem, és nem láttam mást magam előtt, csak a "trónuson ülő" hófehér ruhájának a szegélyét... Csodálatos volt!

 

 

Mikor leültem, még mindig remegtem, és a teremben néma csönd volt. Majdnem zokogni kezdtem, de valamiért az Úr nem engedte, hogy szabadjára engedjem a könnyeimet. Akkor még nem értettem miért, de engedelmeskedtem neki. Lassan éreztem, hogy enyhül a rám nehezedő súlyos jelenlét, és felsóhajtottam.

 

 

Amerikai lelkészünk hirdetett igét, és egy kedves barátnőnk tolmácsolt. Ám amire nem számítottunk, a leányzó néhány mondat után majdnem elájult, rosszul lett, és két pillanat múlva már a pulpituson találtam magam és fordítanom kellett. Hónapok óta pihenőn voltam, a kisbaba miatt, hiszen túl leterhelt voltam már így is, csak fél éves a kisfiam, és ennek ellenére is két szolgálatot viszek minden alkalommal legalább, de most! De most...! Hát nem tudom, hogy sikerült, valószínűleg azért, mert nagyon gyengének és alkalmatlannak éreztem magam tegnap, hogy még ezt a szolgálatot is átvállaljam, és az Úr ilyenkor tud igazán erős lenni bennem és használni, de megdicsőítette magát, és sikerült átadnom az Úr üzenetét, ahogy a Szent Szellem kívánta. A súlyos jelenlét megint visszatért rám és a Pásztorunkra, de most a számra adott szóval gyengéden segített "bice-bócaságomon", és úgy pergett a nyelvem, hogy még magam is meglepődtem! Olyan igeversek jutottak eszembe pontos magyar fordításban, anélkül, hogy kikerestem volna  a Szentírásból, amikről nem is sejtettem, hogy tudom kívülről.

 

 

De mégis... Nem figyeltem, hányan nyújtották fel a kezüket a végén a meghíváskor megtérésre, mivel én magam is behúnyt szemmel imádkoztam, miközben fordítottam. De azt tudom, hogy jópáran. Nem tudom, hányan imádkoztak valójában, hogy szeretnék az Urat befogadni a szívükbe és új életet, a Szent Szellem jelenlétét az életükbe, de azt hallottam, hogy sokan.

 

 

Nagyszerű dolog volt ebben a valóban üres állapotban az Úr edényének lenni, hogy Ő túlcsordulásig tölthessen. Nagyszerű dolog, mikor Isten jelenléte ilyen közel jön az emberhez, és az Úr tudta jól, mennyire vágyódom erre. Pedig mondhatnánk, hogy ez  "csak egy egyszerű baptista gyülekezet"! De az Úrnak olyan mindegy! Kitölti Ő az Ő kedves Szellemét - ha akarja - egy kocsmában is, vagy egy füves mezőn, a konyhában mosogatás közben, nemhogy egy Istenre éhes gyülekezetben!

 

A mennyben már nem lesznek gyülekezetek. Nem lesz majd katolikus, református, baptista, pünkösdista szekció! Ott csak a Krisztusban hívők lesznek. A Reá éhes, vágyódó szívű, szerelmes gyermekek.

"Ámokfutók" vallástétele

2009.08.27. 11:30

"Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint a csillagok e világon. Életnek beszédét tartván elébük, hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hog nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába."

Filippi 2: 15-16


"Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az ige ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, amelyért fogoly is vagyok, hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, amint nékem szólnom kell. Bölcsen viseljétek magatokat a kívülállók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván. A ti beszédetek mindenkor kellemetes legyen, sóval fűszerezett, hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek."

Kolossé 4: 3-6


 

 

 

 

 

Jézus mondja:

 

"Ne nyugtalankodjék a ti szívetek:

higgyetek Istenben, és higgyetek Énbennem.

Az én Atyámnak házában pedig sok lakóhely van;

ha pedig nem volna, megmondtam volna nektek.

Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.

És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket: hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.

És hogy hová megyek én, tudhatjátok; az utat is tudhatjátok."

 

Monda néki Tamás:

"Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az utat?"

Monda néki Jézus:

"ÉN VAGYOK AZ ÚT AZ IGAZSÁG  ÉS AZ ÉLET. SENKISEM MEHET AZ ATYÁHOZ, HANEMHA ÉNÁLTALAM. Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok Őt. "

Monda néki Filep:

"Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!"

Monda néki Jézus:

"Annyi idő óta veletek vagyok, és mégsem ismertél meg engem, Filep? Aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát? Nem hiszed é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya Énbennem van? A beszédeket, amelyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom, hanem az Atya, Aki énbennem lakik, ő cselekszi e dolgokat."

 

János 14:1-10

Temetés

2009.08.25. 09:08

Tegnap Pali rossz híreket kapott. Nagyon letaglózta, nem is tagadom. Ritkán látom a férjemen az érzelmi megnyilvánulásokat, mert ő erősen magába fojtja a fájdalmát, de most láttam, hogy komoly a helyzet. Anyósom hívta, sajnos meghalt édesapja legidősebb bátyja, vagyis Pali nagybátyja.


És hogy miért is volt olyan szomorú? És hogy miért lettem ettől én is olyan szomorú?


Hát ezért:

- Pali, nagyon szomorú vagy? - kérdeztem, és átöleltem. Nagyot sóhajtott, és az arcomhoz szorította az arcát.

- Nagyon.

- Miért? Apukádnak sok testvére volt, ő épp közel állt hozzád? - megrázta a fejét, és csöndesen csak annyit felelt:

- Isten nélkül ment el.

A Szent Szellem

2009.08.24. 11:47

A Szent Szellem

 

 

"A Szent Szellem valóságos személy, Aki az Atyától és a Fiútól származik. Azért jött, hogy az Egyházban Jézus Krisztus személyét fölmagasztalja, és minden hívőt elvezessen a Fiúval való személyes közösségre, valóságos Isten ismeretre és imádatra. A Szent Szellem Úr és Isten. Az ellene elkövetett bűnökre nincs bűnbocsánat. Ő kente fel a názáreti Jézust, hogy betegeket gyógyítson, démonokat űzzön, halottakat támasszon és hirdesse Isten országát. ő munkálja ki az emberekben - az Igével egységben - a megtérést, újjászületést, és teszi valóságossá a hívőkben a megváltás ajándékait. Legfontosabb tevékenységei: vezet, tanít, vígasztal és bizonyságot tesz Jézus Krisztusról.

 

(Az elterjedt magyar fordítások a "Szentlélek" szót használják, az eredeti görög kifejezés szó szerinti fordítása "Szent Szellem"."

 

/Az idézet a H.Gy. hivatalos hitvallásából származik./

Költözés előtt

2009.08.24. 04:32

Tegnap előtt dél tájban a főbérlőnk közölte, hogy október elején el kell költöznünk az albérletből, ahol 4 éve lakunk. Nem mondhatnám, hogy elsőre nem vágott mellbe a dolog. Meg másodikra is. Aztán harmadikra már úgy voltam vele, hogy na, most van az a perc, amikor mennyei beavatkozásra van szükség. Tűnés az Úr elé, de tüstént!

Leborultunk Palival az Úr lábai elé és kiöntöttük neki a fájdalmunkat, a lehetetlennek, megoldhatatlannak vélt problémát ilyen rövid idő alatt, a ragaszkodásunkat, a sok szép emléket a házzal kapcsolatban. Mindent "kitálaltunk" Neki, és Ő csöndben, türelmesen hallgatott minket. Vígasztalóan. Jóságosan. És ahogy az imádságban egyre mélyebbre ástuk magunkat az Ő csodálatos jelenlétébe, Ő is lépett felénk egy óriásit, és már ott is voltunk az Ölelésében. A védelmező Karok közt aztán kezdtünk megnyugodni, és a bánat és kétségbeesés könnyeit az öröm és hála könnyei váltották fel. A Szent Szellem sorra elkezdte eszünkbe juttatni azokat az ígéreteket a Biblia lapjairól, amik Isten gondoskodásáról szólnak, azokat a bizonyságokat, amiket tett velünk, mióta csak Hozzá tartozunk, hányszor kiemelt minket a verem mélyéről, hányszor oldott meg helyettünk olyan helyzeteket egy pillanat leforgása alatt, amikre mi soha nem lettünk volna képesek. Megteltünk hittel és bizalommal Felé, és megértettük, mi a célja ezzel az egész költözősdivel.

Közelebb szeretne minket vonni Magához, és minket is egymáshoz. Új kezdet egy új házban, ha úgy tetszik. Ez jó! Mindenképpen és feltétlenül gyógyító hatású lehet az egész kis családunk, a házasságunk számára. Nem könnyű lépés a semmibe ugrani, de tudjuk, az Úr keze alattunk, felettünk és köröttünk van. Elkap, ha kell, de mi repülni szeretnénk a Széllel. Vigyen, amerre akar. Legyen meg az Ő akarata, és ne a miénk.

Amúgy is elegem volt már a konyhámból - futott át tegnap az agyamon a vicces gondolat, mert három éve elromlott a konvektor a konyhában, és kabátban, kesztyűben főztem telente. Lefagytak az ujjaim, mire megfőtt a kaja. Meg a fürdő is kicsi, a két szoba sem elég már, hiszen született egy kisbabánk is "útközben", így érthető az Úr kedves döntése. A javunkra... csakis!

Tegnap vendégszolgálatra hívtak minket Berekböszörménybe a baptista gyülibe, és épp most festette fel egy tesó a falra a következő igeverset:

"Minden lehetséges annak, aki hisz."

Talán nem volt véletlen, hogy tegnap arra jártunk, és a prédikáció közben a férjem háta mögött ez az igevers virított büszkén és mosolyogva rám. A Szent Szellem kedves fuvallata vígasztalóan és felemelően súgta, hogy ne féljek, csak higgyek, és én - nem az én dicsőségem - végre képes vagyok félelem nélkül szembe nézni a jövővel.

Különben is, a mi hazánk nem itt van, valahol messze, messze, a térképek nem is jelölik, és ember nem készített még soha és nem is fog olyan messzelátó távcsövet készíteni, amivel el lehetne oda látni. Mégis - ott van a mi biztos Hajlékunk, amit a Vőlegény készít az Ő kedves Mennyasszonyának. Erre nézünk, a láthatatlanokra és nem a láthatókra, mert a láthatók csak ideig-óráig léteznek, de a láthatatlanok örökkévalók!

 

Luther - filmrészlet

2009.08.22. 06:08

 

"A teljes Írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített."   

II. Tim. 3: 16-17

 

 

 


 

 

"Mert nem szégyellem a Krisztusnak evangéliumát, mert Istennek hatalma az,

minden hívőnek üdvösségére, zsidónak először, meg görögnek..."


Róma 1:16

 

Szeretek időnként játszani. Mahjong, egy kis logikai játék vagy stratégiai, és ma is keresgéltem bevallom valami kis unaloműzőt. Na, találtam valami nagyon durvát! Én még életemben ilyen udorító játékot nem láttam! Lehet, hogy prűd vagyok?

A játék lényege, hogy építsd meg saját temetkezési vállalkozásodat! Kezdd el a bizniszt egy db ásóval, és fejleszd a "szerszámkészletet", a sírboltokat, sírhelyeket vásárolhatsz, temethetsz kedvedre királyokat, királynőket, ahogy a játékban egyre több pénzre teszel szert.

Hát nem tudom... Nektek mi a véleményetek? Ti megengednétek a gyerekeiteknek , hogy ezzel játsszanak? Ami engem illet, undorodom. De döntsetek ti magatok! Jó "játékot"!

http://www.arcadetown.com/mrjonesgraveyardshift/game.asp

 

 

Kemény dió

2009.08.21. 06:24

Van egy új rendszeres látogatója a gyülinknek. Félig arab, félig zsidó származású férfiúnknak most nem említeném a nevét, habár a helybéliek bizonyára így név nélkül is tudni fogják, kire gondolok. Nem túl sok külföldi festőművész futkos kis városkánkban. 

Elképesztően rossz állapotban van ez a férfiú, láthatóan szüksége van Isten mennyei közbeavatkozására az életében, mert amerre most halad, annak nem lesz jó vége. Lelkileg teljesen leamortizálódva, nyakig a vallásosság démonjaival megkötözve, (és még egy csomó démont vonszol a hátán - érezhetően is -), végtelenül magányosan, az életből kiábrándultan él egy kis házikóban.  Most nem részletezném élete egyéb körülményeit, mert a célom ezzel az írással nem a lejáratása. És nem is lényeges annyira, hogy bűnlajstromát soroljam, életében, amiket eddig elmesélt magáról, hol és mikor mennyi hibát, gonoszságot követett el.

Hiszen ha az én bűneim sorolnánk, napestig sem érnénk a végére, de Jézus Vére alatt vannak, elfelejtve, megbocsájtva. Nem vagyunk különbek sem ettől a férfiútól, sem senki mástól a világon. Mindenkinek vannak stiklijei.

De egyik kedves újkeletű barátnőm elhozta a gyülekezetünkbe egyszer, és mivel érzi, hogy szeretettel fordulunk felé és nem elítélően, és a tiszta lapot - mint nekünk is megadta százszor Isten vagy ezerszer - neki is nyújtottuk,  kegyelmet és irgalmat, így itt ragadt köztünk.

Addig már ő is eljutott, hogy felismerte, nem a VÉLETLEN hozta őt ide a gyülekezetbe. Megértezte Isten szeretetét. Csak hát ő nagyon "toleráns" ember, minden vallást elfogad, anyáról zsidó, apáról muszlim, de elfogadja ő Buddha vagy Krishna tanait is. Elvégre minden vallás ugyanazt az istent keresi...

Jézus Krisztus kiüti nála a biztosítékot. Pedig mi elég sokat beszélünk Jézusról. Az alkalmak legelejétől (dicsőítés) a legvégéig, az Ámen-ig csak Róla szól minden. Elég jól beszél magyarul, de most kapott egy héber újszövetséget... na, mondtam is Palinak, "lapos kő, kerek kő". Most majd várhatjuk, hogy jól megkövez. De nem! Dicsőség az Úrnak, elkezdte forgatni otthon, persze nekünk furcsán, hátulról előre olvassa... De OLVASSA!

És rendszeresen jár, hallja, hallgatja Isten Igéjét, és tudjuk, a "hit hallásból van" kegyelem által, így a megtérése számomra nem is kétséges, legfeljebb az, hogy mikor. Merthogy igen KEMÉNY DIÓ. Nagyon-nagyon kemény.

De Istennek én sem voltam könnyű esete akkoriban, mikor keresgéltem Őt, és az volt a mázlim, hogy Ő már sokkal, de sokkal régebben keresett engem. Máskülönben tuti, hogy nem Nála kötöttem volna ki. És nem adta fel velem kapcsolatban, hanem nagyon hűséges és kitartó Úr volt az életem fölött, ahogy ma is az.

Új barátunkkal kapcsolatban is hiszem, hogy ezt teszi, kezébe vette a vésőt, kalapácsot, és faragja a jég és kőpáncélt le a szívéről, hogy aztán majd fel tudja szántani, hogy az Ige Magja majd jó földbe hulljon.

Tegnap este elkezdte nekem sok sérelmét sorolni, és vége-hosszan csak sorolta, sorolta, aztán részletezte, hogy majd Ő MAGA hogyan fogja ezt jól megoldani. Na, gondoltam magamban, csak rajta! Nosza! Magad erejéből nem fogsz sokáig jutni, de próbáld, ha nem hiszel az Élő Istennek.

Próbáltam neki Mózesról és a Vörös-tenger szétválasztásáról példálozni, hogy az Úr ugyanaz az Úr most is, miért nem próbálja meg mennyei fegyverekkel legyőzni a fizikai és szellemi hatalmasságokat, betegséget, stb. Miért nem próbálja meg Istent? Miért nem hívja be a szívébe, hogy segíteni tudjon neki? Hát, nem tudom, ez előny vagy hátrány, de úgy tűnik, még a saját "vallásának" szent könyvét, a Tórát sem ismeri igazán, mert bár bólogatott, de hit nuku.

Szóval imádkozunk sokat ezért a férfiúért, mert értékes ember, mert Isten keresi, hívja, szólongatja, vigyázza, akkor is, ha ő ezer meg ezer módon próbál ellene ágállni. Ő még várja a Messiást, mi meg állítjuk, már rég megérkezett és meg is halt érte. És nem zúgolódik, csak értetlen. Ez már jó jel! Egy aprócska! De jel!

Isten nem csupán vele szeretne ilyen kegyelmes lenni, hanem minden gyermekével, akit kiválasztott magának az idők kezdetén. Széles a karja, az ölelésébe sokan, de sokan beleférünk. Kicsik és nagyok, idősek és fiatalok, gyerekek, és csak hív és vár.

De ahogy Pali is mondta tegnap a prédikációban, egyáltalán nem tudhatjuk, kinek mennyi idő adatott. Két hónapja egyik délelőtt egy szörnyű baleset történt itt tőlünk 50 m-re, a bolt előtt. Egy idős asszonyt halálra gázoltak. A mi kis nyugis, poros városunkban. Ez a hölgy nem sejtette reggel, mikor felkelt, hogy ez lesz az utolsó napja az életében. Még a boltban a vásárláskor sem tudta, hogy néhány perce van hátra csupán, és vége, az Élő Úr előtt találja majd magát.

Mégis így történt. Nem tudom, hívő volt e az asszony, vagy sem, a mennyben vendégeskedik e  - amit szívből kívánok -, vagy a pokolban szenved, de ebből a példából is láthatjuk, hogy nem tudhatjuk, mennyi időnk van hátra. 20-30-50 év? Vagy 70-80? Ki tudja? Csak Isten. És a döntést Mellette csak az utolsó szívdobbanásunkig hozhatjuk meg. De érdemes nem kivárni az utolsót, mert lehet, hogy nem leszünk olyan szerencsések, mint a lator Jézus mellett, aki felismerte, hogy a mellette függő ember maga Isten, és üdvösséget nyert, a mennybe jutott a halála után. Neki viszonylag "hosszú" szenvedése arra volt "jó", hogy legalább még segítségül hívhatta az Úr nevét, és üdvre jutott.

De Isten nem akarja, hogy egész életünkben kódorogjunk a saját mocskunkban és bűneinkben, reménytelenül és szomorúan. Bővölködő, boldog, örömteli és tartalmas életet akar adni a megtérés pillanatától kezdve, új céllal és elhívással, és sok-sok áldással.

Lehet új barátunk kemény dió. De Istennek vannak speciális szerszámai, most végzi a NAGY MŰTÉTET, folyik a SZÍVTRANSZPLANTÁCIÓ, de még csak a kezdeti fázisban. Isten adjon sok kegyelmet, türelmet elhordoznunk őt, és szeretnünk, míg felnyílik a szeme és kitárul a szíve az Atya végtelen szeretete felé.

"Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket. Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelíd és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű."    

Máté 11: 28-30

Na, végre mégis eljutottunk egy rövid két napos kiruccanásra. Na, nem kettesben... Valahogy sehogy sem akart összejönni, Istennek más volt a terve, így ezt vettük el az Ő kezéből, mint kedves akaratát. A lenti képeket a szálló weboldaláról töltöttem le, mert bedöglött a fényképezőnk, és nem tudtunk saját képeket készíteni sajnos. De elárulom, nagyon durva volt! Olyan békesség, nyugalom, és all-inkluzív kiszolgálásban volt részünk, amiről nem is álmodtunk! És nem olyan sok pénzért, mint azt bárki gondolná! Na jó, ha még maradtunk volna egy éjszakát is, nem maradt volna kajára való a következő fizuig, de így volt jó minden, ahogy. Bár a kettesben-nyaralást el kellett halasszuk őszre vagy télre, talán akkor majd lesz valaki, aki megkegyelmez nekünk, de nem bántuk. Azt az önfeledt örömet, amit a kisfiam arcán láttam fürcsi közben, mikor dobáltam a kis úszógumijával a vízben, vagy mikor Thomas-oztunk a vízben, én voltam egy személyben Annie és Clarabel (a gyengébbek kedvéért Thomas két pótkocsija...), és sihuhuhu... Nagyon őszintén élveztem, hogy megkacagtathatom Danikát. Ő meg ki be járkált, kismedence, nagymedence, és bár odakint lilult a szája széle, de állította nem fázik. Most békesség volt minden perc, amit köszönünk szépen az Úrnak!

Tegnap a szoboszlói strandfürdőben is voltunk a gyerekekkel, mielőtt hazajöttünk volna, de kicsit csalódtam, bevallom, mert rengeteg ember volt, és igazán úszni sem volt lehetőségünk. A hullámfürdőben meg Dani megijedt, szegény még sosem próbálta ezelőtt, és ugye tengert sem láthatott soha, és a víz is elég hideg volt, 23 fokos, fújt a szél is... szóval azt nyilatkozta utána, hogy "ez nem volt valami jó"... (Nekem titkon bevallom, bejött volna, de a sok ember engem is zavart, sokkal nyugisabb volt a szállóban uszikálni a medencében, főleg estefelé, és úsztam is, nem zavartattam magam.

A kajáldában aztán volt, mi szem szájnak ingere - mondhatnám...! Benne volt az árban a félpanzió, svédasztalos reggeli+főétkezés, és nagyon brutál volt. Pali is annyit evett, hogy csodálkoztam is, hogy fér ebbe a kis emberbe ennyi kaja. Látszott rajta, hogy végre megnyugodott, hogy jó döntést hoztunk, hogy mégis eljöttünk, hogy Isten békessége megnyugodott rajta, ahogy rajtam is.

A viharfelhők kezdenek eloszlani a kapcsolatunkban, sokmindent meg tudtunk beszélni, rendezni az Úr előtt, és még van erre négy napunk a szabadsága kapcsán. (jó, persze, este gyüli, meg vasárnap is, de az nem gond, mégis együtt vagyunk...!) De azért imádkozzatok értünk, elkél és megköszönjük!

Összefoglalva: klassz volt! Lehet sokan azt feltételezik most, na ezek a Rafaelék nagyon el vannak eresztve anyagilag... DDD:::))) ( ha tudnátok, mennyire nem!) Az igazság az, hogy el kell áruljam, a pénz, amit a nyaralásra fordítottunk, áldás egy kedves amerikai testvérünktől, akit az Úr indított, hogy megáldjon minket. Hát őt is áldja meg érte az Úr gazdagon, hiszen nem is sejti, hogy mennyire nagy szükségben voltunk már a pihenés kapcsán. Hálás vagyok. Nagyon-nagyon hálás. Istennek, a férjemnek, akit minden gond dacára kimondhatatlanul szeretek, és a kedves testvérünknek is, hogy engedelmes volt az Úrnak, és nem volt szűkmarkú az adakozásában. Kívánjuk neki, hogy az Úr a 30, 60, 100-szorosát adja neki vissza!

És kívánok mindenkinek ennyi áldást, békességet és nyugalmat, amennyiben nekünk is részünk lehetett!

u.i.: Ez itt a REKLÁM HELYE: A NYARALÁS NEM JÖTT VOLNA LÉTRE, HA NEM LETT VOLNA:

JÉZUS KRISZTUS!

 

  

Végre kettesben...!

2009.08.15. 09:03

Nagyon sok gond, fájdalom és teher halmozódott fel a házasságunkban. De most úgy tűnik, van ideje a felüdülésnek, és hogy végre csak ketten legyünk Palival. Van mit tisztáznunk egymás és Isten közt, és nagyon szeretnénk egy kicsit pihenni, lazítani. Elcsöndesedni.

Most zajlik épp a nyári gyerektábor a gyüliben, első nap 26, tegnap 30, ma még nem tudom hány gyerek vesz majd részt a táborban, mert minden nap hívnak új barátokat a gyerekek, annyira élvezik! De óriási a zsivaj, rajtunk a nyomás, én bevallom, most itthon is maradtam, mert nem lennék túl építő társaság sem a gyerekek, sem a felnőttek számára, inkább töltekezem, töltöm az "elemet", ha úgy tetszik vasárnapra a szolgálatomra. Szerencsére van, aki helyettesítsen, mert nem szerettem volna, ha a gyerekek észreveszik rajtam a végkimerültséget. Elfáradtam, na! Van ilyen...!

Szóval csak azt akartam mondani, hogy ha Isten is úgy akarja, kedden megyek végre hat év után újra! kettesben néhány napra Palival nyaralni. Imádkoznunk kell, hogy ne kavarjon be az ördög, mert a bébiszitterünk, (egy gyülis anyuka, aki a maga két gyerke mellé még bevállalta a mieinket is!!! Puszi és ölelés neki érte!), nehéz és kemény időszakon megy át, a lánya tegnap beszedett egy doboz gyógyszert, mert elhagyta a fiú, akivel együtt élt, és a kislánya (van egy közös kislányuk, egy éves, a fiú gyámsága alatt van, mivel a lány-anya még kiskorú) a fiú családjánál kell, hogy maradjon. A gyámügy azonnal eltiltotta az öngyilkossági kísérlet miatt a gyerekétől.

Hja, még ez is! De azon felül, hogy imádkozunk, nem tehetünk értük most egyebet. Nagy fájdalma az egy hívő anyának, ha a lánya elszökik egy fiúval otthonról, minden szeretete, imádsága és jóindulata ellenére, és várandósan állít be egyszer. (Az anyuka özvegy, másfél éve meghalt a férje szívinfarktusban.)

Ráadásul a leányzó volt olyan bölcstelen, hogy nem az édesanyját kérte meg, hogy legyen a születendő kislánya gyámja. Most eszi ennek "gyümölcsét". És hiába a mi kérlelésünk, szívére beszélésünk, az anyukája szép szavai, a kis butus leány még nagyobb bajt csinált, mint előtte...

Szóval az ördög kavar, nagyon nem akarja, hogy minden úgy legyen, ahogy Isten tervezte, hogy az anyukának és a családjának is békessége legyen, és hogy mi is nyugodt szívvel mehessünk el erre a néhány éjszakára.

DE!

Mi azért is ragaszkodunk ahhoz, hogy ha egyszer Isten kirendelte a nyaralásra valót, és mindent elrendezett békességben, még szabad időt is adott a férjemnek, lesz aki helyettesítse, míg távol leszünk, akkor az bizony Isten akarata, és amit Isten elkezdett, azt be is fogja fejezni. Ez erre a szituációra is igaz, úgy vélem.

Annál is inkább, mert nagy a szükség arra, hogy csak kettesben legyünk, és elássuk a "csatabárdokat" és elszívjuk a "békepipát" "urammal és parancsolómmal". Sok támadás ért minket szellemi értelemben mostanában, nem vagyunk rajta meglepődve, hogy a sátán pont a házasságunkon keresztül próbál most rombolni, de hisszük, hogy nincs hatalma felettünk, a házasságunk felett, ami szent, és a hármas fonál, kötés tartja össze, így az nem szakadhat el!

Nem vagyunk meglepődve a szellemi támadásokon, hiszen tudjuk, hogy a gyülekezet növekszik, áldás van rajta, most létszámban is gyarapodtunk két fővel a héten, dicsőség az Úrnak érte!, és ezért az ellenszél megint orkánná erősödött. Elkél a hívők részéről a támogató imádság, és megköszönjük, ha Isten indítja rá a szíveteket!

 

 

 

 Ide megyünk:

 

Nem tudok mit írni

2009.08.14. 06:44

Nem tudok mit írni. Most először életemben. Pedig mindig is a naplóírás volt az egyik legnagyszerűbb orvosságom, de most az is cserbenhagyott. Egyszerűen nem megy. Fáj. Itt bent valami nagyon fáj. Isten tudja, hogy mi miatt és mennyire, és csak Ő az, Aki IGAZÁN törődik vele.

Most nem tudok mit írni. Sajnálom...)))

Folyik a harc

2009.08.07. 07:09

Tegnap este a gyüliben:

Előre megbeszéltük a dicsőítős tesókkal, hogy ötkor találkozunk, imádkozunk, készülünk a szolgálatra. Na, öt óra húszkor még senki! Hú, mondom! Ez nem semmi! Vére elkezdte az Úr a klassz munkát, ezek meg "munkát kerülnek"...

Na, mondom, jó, megyek addig is én az Úr elé, mert ha egyedül kell szolgálnom, akkor egyedül. Oké. De akkor előtte hallgatok egy kis dicséretet, hogy be tudjak töltekezni az Úr Szellemével, felvehessem a fegyverzetem, letehessem a bűneim, és örömmel és bátran indulhassak a lelki csatába. Van egy klassz cd-m, amit a hétvégén készítettem, letöltöttem a kedvenc dicséreteimet rá, és ez a dal különösen szólt hozzám akkor, csak nem értettem, miért:

 

 

 

 

Az Úr Szelleme annyira közel jött, annyira szíven talált, hogy nem bírtam a lábaimon megállni, tudtam, hogy mondani akar valamit ezzel a dallal a szellememnek, de nem értettem, mit és miért. Azért, mert amúgy is szeretem ezt a dicséretet, és máskor is megszólított már ezen keresztül, de most tisztában voltam vele, hogy más lesz a magyarázata Istennek felém.

Hát így is történt. Csak zokogtam az Úr előtt, de aztán felálltam, és éreztem, hogy erő költözik a csontjaimba, izmaimba, és a hangomat is felkente az Úr az imádatra. Sikerült Isten kegyelméből kiválasztani a dalokat, bár közben már elkezdte a sátán a "munkáját", és nem volt egyszerű feladat.

Mivel Pali a prédikációjára készült az irodában, és nem volt babavigyázó, egyedül voltam a gyerekekkel. Dani leszaladt pisilni, és egyszer csak hatalmas visítást hallottam. Még a szívem is majdnem megállt, akkorát sikított szegény. Rohantam le, gitárt, szintit eldobva, és láttam, hogy óriási kék monokli éktelenkedik szegény szeme alatt. Annyira ordított, hogy el sem tudta mondani elsőre, hogy összefejelt a vécével... na, még ez is! Feldühödtem.

Jött Pali, mondta, az előbb telefonált az egyik dicsőítő, hogy rossz hírt kapott, a nővére öt hónapos magzata meghalt a méhében, és ezért nem tudott jönni. Elnézést kért, de muszáj volt a testvéréhez beugrania a kórházba.

Érkeztek a tesók sorban. Ugyanennek a családnak a női tagja, a feleség közölte, hogy még le sem tették a telefont, hogy a sógornője a műtőben, és a halott kisbabájával műtik, megcsörrent a másik, hogy infarktust kapott az édesanyja...jaj! - gondoltam. Jób jutott eszembe azonnal... egyik rossz hír a másik után. Ráadásul ez már a harmadik infarktusa, és az intenzív osztályon van. (Még nem tudom, túléli e, ráadásul nem is vagyok biztos benne, hogy az Úr gyermeke e...)

Na, egymásra néztünk a tesókkal, rögtön tudtuk, már megint "honnét fúj a szél", ráadásul egész héten a mi házasságunkban is próbált törni-zúzni a pofátlan, úgyhogy megfogtuk egymás kezét, és egy szívvel és egy akarattal takarításba fogtunk. Együtt, ahogy az jó harcostársakhoz illik. Kitakarodót fújtunk, mert ez így nem járja. Mikor épp elkezdi a klassz munkát az Úr a gyüliben, mikor épp arról számolhattam be a múlkor, hogy milyen áldásokat ad Isten, akkor "természetes", hogy ez nem tetszik a sátánnak. Nagyon-nagyon nem tetszik, hogy mi növekszünk, és szolgálunk.

Ez a tegnap este nagyszerűvé sikeredett ismét. Annak ellenére, hogy a sátán a gyász és fájdalom nyilait küldte, hogy megakadályozza Isten népének, hogy örüljön és örvendezzen  az Úr házában, mégis kitöltetett az Úr öröme és békessége, és erővel és hatalommal imádtuk az Urat, Szellemben és Igazságban. És ott volt közöttünk az Úr kedves jelenléte.

Pali arról tanított, (ilyenkor csütörtökönként a sok új ember miatt alaptanítás van), hogy mi az üdvösség és az üdvbizonyosság. Ez pedig olyan örömet adott a szívekbe, még a gyászoló család szívébe is, és reménységet, (tudom, mert épp mellettük ültem!), hogy majd kiugrottak a bőrükből!

Nem tudom, mi lesz a sátán következő sakklépése arra, ha mi lépünk, de őszintén szólva biztos vagyok benne, hogy vannak még ötletei.  Mert mi lépni fogunk, méghozzá egyenest, előre, és sajna, de a golgotai kereszt miatt - örökös lépéselőnyben vagyunk!!!!  De megvallom, nem nagyon érdekel, mit forral. Védelem alatt vagyunk, alárendelve a legmagasabb hatalomnak, a Hadvezérek Hadvezére a Főparancsnokunk, és a kis katonái Rá néznek, és nem az ajtókereteket és háztetőket megrázó ördögre.

Isten győztes Úr, és minél inkább támad az ellen, annál jobban megerősödünk, és a harcmodorunkat is edzi az Úr. Dicsőség és hála legyen ezért neki! Ebből is látszik, a hívő élet nem fenékig tejfel, hanem fenékig harc, de a győztes oldalon!

 

Bántalmazott nők

2009.08.05. 22:39

Vannak nők, akik minden határt eltörölnek, ha arról van szó, hogy a szeretett férfit az oldalukon tartsák. Még annak árán is, hogy testileg-lelkileg a sárba tiporják őket. Hogy nem egyebek a másik számára, mint lábtörlő, amibe még a saras lábát sem törli bele a másik.

 

Szomorú és fájdalmas.

Vajon gyávák? Vagy gyengék? Vagy túl rózsaszínű a szemüveg a szemükön?

Vajon hány pofonnak, ütésnek kell még elcsattania?

Vajon hol a határ, a testünk hány százalékát nem bűn, ha kék-zöld folt borítja? Vagy ha olyan helyen van, ahol nem láthatják mások, nem is számít?

Vajon mit gondol a bántalmazott nőkről Isten? Azokról a nőkről, akik mindennek ellenére mégis a férjük mellett maradnak és kitartanak? És netalán az életük is veszélyben forog nap, mint nap?

A nő a hibás vagy a bántalmazó, jelen esetben a férfi?

Merthogy vannak olyan helyzetek is, amikor a bántalmazó a nő és a bántalmazott a férfi.

Itt is rémes a helyzet.

Vajon bűn e a büszkeség egy ilyen esetben?

Bűn e felemelt fejjel kisétálni az ajtón, fogni kutyát-macskát, gyerekeket, és azt mondani: Áldjon meg az Úr téged, Isten veled! ?

Léphetünk e lelkiismeret-furdalások nélkül?

Ha nem lépünk, vajon a tükör fog e még baráttá válni a számunkra?

Isten gyógyító Isten, a szívek és lelkek orvosa. Minden sebre gondja van, a testiekre és lelkiekre egyaránt.

És kegyelmes.

A döntést ennek mérlegelésével kell meghozni. Ha bárki ilyen helyzetben találja magát.

 

"Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, ami Urunk Jézus Krisztus által, aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk. És dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében. Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz. A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet, a reménység pedig nem szégyenít meg, mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szentlélek által, aki adatott nekünk."

Róma 5:1-5

Vannak időszakok az életem során, amikor úgy érzem magam, mint a filmben szereplő Ben Hur. Nagyon kemény szenvedéseken enged át az Úr, ha úgy tetszik - próbákon, hogy a hitem még edzettebb, még erősebb legyen, hogy kitartson a leghatalmasabb orkánban is. A lábaimat szilárdan meg kell vetnem az Ige sarokkövén, a Kősziklán, Jézus Krisztuson, erősen oda kell magam láncolni Hozzá, hogy el bírjam viselni Isten próbatételét. De még a legnagyobb viharokban sem volt soha kétségem afelől, hogy Jézus, az én drága és hűséges barátom, ott van mellettem, és INNOM ad, megitat az ÉLET VIZÉVEL, hogy tovább tudjam hajtani az élet KEREKÉT, jó értelemben, mert én - kegyelem által - nem vagyok a bűn, a világ rabszolgája, csakis Krisztusé.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy Isten egy nagy felhőn ülő, haragvó tekintetű, villámokat szóró, szívtelen és félelmetes Valaki, akitől rettegni kell.

Vannak, akik úgy vélik, Isten egy automata, Akinél, ha bedobunk egy húszast, kidobja az imánkra a választ.

Vannak, akiknek az a hamis képük él Istenről, hogy annyira elfoglalt, hogy ennyi emberre egyszerre, egy időben képtelen figyelni, mert annyira elszaporodtunk...

Vannak, akik azért tartanak Istentől, mert az ördög elhitette velük, hogy Isten minden vagyonukat el akarja szedni tőlük, ki akarja zsebelni őket, és földönfutóvá tenni, hogy egy adott gyülekezetben a jólétet megteremtse.

Sok-sok hazugság, téveszme... sorolhatnám még, de most nincs hozzá kedvem.

Isten soha nem hagy cserben.

Isten mindenütt jelenlévő, mindenkire személyesen odafigyelő, mindenek felett való Úr. Mivel Isten Szellem, ezért képes minden emberrel személyesen, élete minden percében foglalkozni. Akármennyiszer is fordulunk Hozzá, Ő soha nem küld el.

Soha nem szedi el a pénzem, hanem inkább megáld az anyagi életemben és életem minden területén is bőségesen!

Isten nem haragvó, Ő maga a MEGBOCSÁTÁS ÉS A SZERETET, ezért küldte el a Fiát a keresztre helyettünk, hogy kimutassa felénk legnagyobb szeretetét.

Isten Szuverén Úr, de ha elhisszük, hogy szeret, mint egy jóságos apa, akkor tudnunk kell, hogy mindig a javunkat akarja. Hiába imádkozunk bizonyos dolgokért, ha Isten úgy látja jónak, hogy az a valami, amit kérünk Tőle, nem szíve szerinti kérés, vagyis nincs javunkra, nem az épülésünket fogja szolgálni, kedves dolog Tőle, hogy nem válaszol a kérésünkre. (Pl. ha kérnénk Tőle 6 éves korunkban egy autót, igazi kocsit, és megadná, beleülnénk, még el is indítanánk, mert ellestük a szüleinktől, mi lenne a vége? Az első fának csapódnánk vele! Isten tehát mindent jobban tud, nekünk mire van szükségünk, mint mi azt kérni tudnánk.

DE!

 

Ennek nem mond ellent az a bibliai állítás sem, hogy "Kérjetek és adatik néktek, zörgessetek és megnyittatik néktek." Ugyanis Jézus ezzel az igeverssel csak azt szerette volna tudatni velünk, hogy Isten minden imádságot meghallgat, nincs olyan probléma, amiben ne tudna segítségünkre lenni. Mindössze tudnunk kell, hogy nem árt némi bölcsességet is kérni az Úrtól, hogy bölcsen kérjünk, olyan dolgokat, amik az Úr szívében fogantak, és nem önző érdekből fakadnak, önző célok kielégítésére.

Szóval ha úgy is érezzük, tekernünk kell azt a bizonyos "kereket", ahogy Ben Hur-nak is a filmben, tegyük azt békességes tűréssel, és ne felejtsük el, hogy bármikor bizalommal fordulhatunk a kegyelem királyi trónusához, mert Krisztus kereszthalálával a Kárpit kettéhasadt felülről-lefelé, vagyis megnyílt az út a mennybe, a Szentek-szentjébe, a trónus elé, kérhetünk, bölcsen és bízva, remélve, mert ahogy az igevers is mondja: "A reménység pedig nem szégyenít meg."

 

Egyre áldottabb a gyülink!

2009.08.04. 10:43

A mostani bejegyzésem témája és apropója az a furcsa ténymegállapítás, hogy kis gyülekeztünk, ami még csak alig lépte át az ötödik esztendejét, elkezdett nem csupán létszámban, de főleg szellemben, szeretetben gyarapodni. Úgy tűnik, Isten Szelleme arrafelé terelget bennünket, hogy a Kulcs a keresztesiek - és minden ember szívéhez - a SZERETET, amit egymás felé gyakorlunk. Nem csupán a szavak, a tettek talán még fontosabbak. Szóval az a "szokatlan" dolog történik mostanában a gyülinkben, hogy elkezdtük végre egymást SZERETNI, törődni egymással, imádkozni egymásért, örömmel dicsőíteni az Urat, és nem savanyú uborka képpel ücsörögve szorongatni a Hit Hangjai c. nagyszerű ötszáz éves énekes könyvet. A gyülis tagok - nagy dolog!!! - végre állva dicsőítik az Urat! Felállnak, ha Igét olvasunk fel! Örömmel hoznak süteményt, szendót vagy üdcsit, hogy minden alkalom után együtt fogyasszuk azt el, dicsőítés közepette, szeretetben. Éhesek vagyunk az Úr friss üzenetére! Ez is új, tudom, tudom, a nem "bébi"'-gyülekezetekben ez evidens, de nálunk ez óriáslépés!

Elmondom miért:

Régebben a következő képpen folyt egy istentisztelet:

1. Bejöttek az emberkék.

2. Leültek a helyeikre - mindenkinek "bérelt" helye volt, ha valaki oda merészelt ülni netán tudatlanságból, vagy mert épp újjonnan betért vendég volt az Úr házában, összevonták a szemöldöküket a bácsik/nénik. - NONO! Az az én helyem!

3. Ja, elfelejtettem mondani, hogy azért mikor bejöttek az ajtón, kezet ráztak a pásztorral, áldást kívántak, de egymásnak már nem.

4. Istentiszteleten négy ének - ülve végighallgatták - egy bácsi, nevezzük most Pista bácsinak, kicsit fel is horkantott álmában, mikor az orgona megzavarta édesded álmát.

5. Végighallgatták a prédikációt.

6. Gyűjtés - tragédia! - csörrent pál fillér - erős vonakodások közepette.

7. Záró ima: Köszönjük, Urunk, a szép foglalkozást!

És mindenki, mint a nyúl, sprintelve távozott!

 

Na, ennek vége! Hála az Úrnak! Az történt ugyanis, hogy éhezni kezdtük az Úr jelenlétét páran, és ez ragadóssá vált. Elterjedt, mint a H1N1, és azóta is fertőz. Már harmadik alkalommal jön pl. egy helyi lány közénk, (megjegyzem a gyülink 80%-ban roma és 20%-ban csupán magyar tagú, plussz az amerikai lelkész és felesége), a lányzó magyar, és nagyon-nagyon jól érezte magát közöttünk, hálás Istennek, mert talált egy helyet, ahol látja és érzi, hogy az emberek SZERETIK egymást és Istent, és ahol ÉLET van.

DICSŐSÉG AZ ÚRNAK ÉRTE, HOGY AKI A JÓ MUNKÁT ELKEZDTE BENNÜNK, AZ BE IS FOGJA FEJEZNI.

Most is egyébként azon töröm a fejem, hogy munka után hogy lehetne a dicsőítőket összecsődíteni egy kis imádásra...

Hiába...akit elkap a HAJNALI SZÉL...!!!

Egy fotó a legutóbbi bemerítkezés utánról, a képen lenn baloldalt  Walter pásztor:

süti beállítások módosítása